Post by Hadrianus on Nov 17, 2014 14:08:19 GMT
Hoplita
A hoplita vagy pontosabban hoplitész ókori görög nehézfegyverzetű gyalogos katona volt. Fegyverzetének neve hoplon volt, erről kapta a nevét. Az ókori görög polisz legfontosabb haderőneme volt (a dombos görög vidék alkalmatlan volt harcikocsik, vagy nagyobb lovascsapatok műveleteire).
A hoplita phalanx gyorsabban mozgó könnyűfegyverzetű gyalogosokkal és változó nagyságú, de általában nem meghatározó jelentőségű lovassággal egészült ki, amely általában arra szolgált, hogy távol tartsa az ellenfél gyors mozgású, dárdahajításra, nyilazásra vagy parittyázásra alkalmas csapatait, illetve a felderítésben és az üldözésben játszott szerepet.
A hopliták támadófegyverzete egy 2–3 m-es (dorü), de a makedón korra akár 6–7 m hosszú lándzsából (szarisza), a rövidebb, másfél méteres hajítódárdából (akontion) és egy rövid, 60 centiméteres, kétélű, egyenes kardból (xiphosz) állt. A hosszú lándzsa nyele többnyire kőrisfából készült, hegye pedig bronzból vagy vasból, a másik végére pedig egy bronz lándzsavéget szereltek, hogy menet közben kiegyensúlyozza a lándzsát.
A védőfegyverzet legfontosabb része a nagy, majdnem 1 méter átmérőjű kerek pajzs, a aszpisz volt, aminek a kerete fából készült és bőrrel borították be, amit kívülről bronzlemezekkel erősítettek meg. Sokan nevezik az aspist hibásan hoplonnak, a hoplon ugyanis a hoplita teljes fegyverzetét jelentette.[forrás?] Az egyes poliszok a pajzs külsejére a poliszra jellemző jelet (episzémé) festettek, így a spártaiak (lakedaimóniak) lambdát, az athéniak alphát, a sziküóniak szigmát. A pajzsot a hoplita a bal kezében fogta, pontosabban bal kezét átdugta a pajzs belső részén levő bronz karpánton (porpax) és a pajzs belső peremén levő fogantyút (antilabé) markolta meg. Így karja több ponton rögzítette a pajzsot és azt jobban tudta irányítani, nemcsak magát, hanem a neki szemből balról jövő támadással szemben a tőle balra állót is védeni tudta. A jobbról jövő támadással szemben védtelenebb volt, ezért az ellenség általában onnan igyekezett támadni, onnan viszont jobb oldali társa védte. Ez a közelharcmód az egyik oka annak, hogy a hopliták között a gyávaság és a megfutamodás volt a legsúlyosabb vétség: nemcsak magát mentette a megfutó, de védtelenül hagyta a sorban balra mellette álló társának jobb oldalát is.
A hoplita fején az arcot is takaró elterjedtebb korinthoszi típusú, vagy a kevésbé zárt illír típusú sisakot viselt. A mellét mellvért (thórax) védte, ami készülhetett bronzból, de szövetre erősített bronzlemezkékből is. A lábán lábvértet (knémidesz) viselt, ami térdtől bokáig védte a lábszárát elölről.
Hopliták harcmodora
A hopliták zárt alakzatban, phalanxban harcoltak. Így próbálták fizikai nyomással és döfködéssel felbomlasztani a szembenálló phalanx zártságát. 30–40 kg súlyú fegyverzetük miatt gyors és hosszú harctéri mozgásra nem voltak alkalmasak. Zárt soraik ellen a könnyűgyalogság vagy a lovasság nem sokat tehetett, de ha felbomlottak a soraik és menekülni kezdtek, akkor a könnyűgyalogság könnyen végzett velük egyenként. A pajzsot ilyenkor ha el is dobták, a nehéz vértezettől nem tudtak megszabadulni. A pajzs elhajítása sokszor a gyávaság jele volt, ezért a spártai nők úgy buzdították hadba induló férjüket, fiúkat hogy hozzák haza a pajzsukat, vagy azon hozzák őket haza (holtan). Ennek ellenére, a mészárlás általában – néhány kivétellel – nem volt célja a háborúnak, és a győztesek megelégedtek az ellenség megfutamításával.
II. Philipposz makedón király idejétől a hellenisztikus kor legvégéig makedón phalanx is létezett. Philipposz ezt az I. Alexandrosz által létrehozott pezetairosz (gyalogos társak) nehézgyalogságból alkotta meg. A makedón phalanxban 16 darab, 256 főből álló szüntagma-csoportokból állt össze egy kis phalanx. A szüntagma 16 embernyi szélességű és 16 sor mélységű alakzat, amelyben a hatodik sortól hátra a szariszákat függőlegesen tartották. A makedón phalanxot a hetairoszok és peltasztészek támogatták. Philipposz emellett jelentősen megnövelte a lándzsák hosszúságát, ami miatt az ellenség nehezen tudott a saját fegyvereivel érintkezni az ellenük támadó makedónokkal.
Tengeri haderő
A görögök hajóhadi csatarendjéről és harci taktikájáról kellő tudósítások híján egész a perzsa háborúkig csak föltevésre vagyunk utalva.[1]
Határozott hajócsatarendjük nem volt; hosszú vonalban álltak föl az ellenséges hajóhaddal szemben és azon voltak, hogy mielőbb közel kerüljenek az ellenséges hajókhoz és ember ember ellen harcolhasson, mint a szárazon.
Manővereikben a körülményekhez alkalmazkodtak, harc közben az volt a fő törekvésük, hogy az ellenséges hajót átlyukasszák vagy evezőit eltörjék. A görögök kedvelt taktikai fogása volt az áthajózás (διεκπλειν, διεκπλουν ποιεσςαι), mikor nagy sebességgel erősen nekihajtottak az ellenséges hajóvonalnak és sebesen keresztülhajóztak közte és közben igyekeztek eltördelni az útjukba eső hajók evezőit, sőt ügyes fordulattal ki is lyukaszthatták a hajót.
Quinqemerisen kívül minden egyéb hadihajótípussal rendelkeztek.
Hellén erődépítészet
Az akropolisz (görögül: felsőváros) az ókori görög városállamok általában magaslaton, hegytetőn épült fellegvára volt. Itt állt a királyi palota és a város védőistenének temploma, ezért idővel a városállam vallási központja lett. A várost fallal vették körül.
A hoplita vagy pontosabban hoplitész ókori görög nehézfegyverzetű gyalogos katona volt. Fegyverzetének neve hoplon volt, erről kapta a nevét. Az ókori görög polisz legfontosabb haderőneme volt (a dombos görög vidék alkalmatlan volt harcikocsik, vagy nagyobb lovascsapatok műveleteire).
A hoplita phalanx gyorsabban mozgó könnyűfegyverzetű gyalogosokkal és változó nagyságú, de általában nem meghatározó jelentőségű lovassággal egészült ki, amely általában arra szolgált, hogy távol tartsa az ellenfél gyors mozgású, dárdahajításra, nyilazásra vagy parittyázásra alkalmas csapatait, illetve a felderítésben és az üldözésben játszott szerepet.
A hopliták támadófegyverzete egy 2–3 m-es (dorü), de a makedón korra akár 6–7 m hosszú lándzsából (szarisza), a rövidebb, másfél méteres hajítódárdából (akontion) és egy rövid, 60 centiméteres, kétélű, egyenes kardból (xiphosz) állt. A hosszú lándzsa nyele többnyire kőrisfából készült, hegye pedig bronzból vagy vasból, a másik végére pedig egy bronz lándzsavéget szereltek, hogy menet közben kiegyensúlyozza a lándzsát.
A védőfegyverzet legfontosabb része a nagy, majdnem 1 méter átmérőjű kerek pajzs, a aszpisz volt, aminek a kerete fából készült és bőrrel borították be, amit kívülről bronzlemezekkel erősítettek meg. Sokan nevezik az aspist hibásan hoplonnak, a hoplon ugyanis a hoplita teljes fegyverzetét jelentette.[forrás?] Az egyes poliszok a pajzs külsejére a poliszra jellemző jelet (episzémé) festettek, így a spártaiak (lakedaimóniak) lambdát, az athéniak alphát, a sziküóniak szigmát. A pajzsot a hoplita a bal kezében fogta, pontosabban bal kezét átdugta a pajzs belső részén levő bronz karpánton (porpax) és a pajzs belső peremén levő fogantyút (antilabé) markolta meg. Így karja több ponton rögzítette a pajzsot és azt jobban tudta irányítani, nemcsak magát, hanem a neki szemből balról jövő támadással szemben a tőle balra állót is védeni tudta. A jobbról jövő támadással szemben védtelenebb volt, ezért az ellenség általában onnan igyekezett támadni, onnan viszont jobb oldali társa védte. Ez a közelharcmód az egyik oka annak, hogy a hopliták között a gyávaság és a megfutamodás volt a legsúlyosabb vétség: nemcsak magát mentette a megfutó, de védtelenül hagyta a sorban balra mellette álló társának jobb oldalát is.
A hoplita fején az arcot is takaró elterjedtebb korinthoszi típusú, vagy a kevésbé zárt illír típusú sisakot viselt. A mellét mellvért (thórax) védte, ami készülhetett bronzból, de szövetre erősített bronzlemezkékből is. A lábán lábvértet (knémidesz) viselt, ami térdtől bokáig védte a lábszárát elölről.
Hopliták harcmodora
A hopliták zárt alakzatban, phalanxban harcoltak. Így próbálták fizikai nyomással és döfködéssel felbomlasztani a szembenálló phalanx zártságát. 30–40 kg súlyú fegyverzetük miatt gyors és hosszú harctéri mozgásra nem voltak alkalmasak. Zárt soraik ellen a könnyűgyalogság vagy a lovasság nem sokat tehetett, de ha felbomlottak a soraik és menekülni kezdtek, akkor a könnyűgyalogság könnyen végzett velük egyenként. A pajzsot ilyenkor ha el is dobták, a nehéz vértezettől nem tudtak megszabadulni. A pajzs elhajítása sokszor a gyávaság jele volt, ezért a spártai nők úgy buzdították hadba induló férjüket, fiúkat hogy hozzák haza a pajzsukat, vagy azon hozzák őket haza (holtan). Ennek ellenére, a mészárlás általában – néhány kivétellel – nem volt célja a háborúnak, és a győztesek megelégedtek az ellenség megfutamításával.
II. Philipposz makedón király idejétől a hellenisztikus kor legvégéig makedón phalanx is létezett. Philipposz ezt az I. Alexandrosz által létrehozott pezetairosz (gyalogos társak) nehézgyalogságból alkotta meg. A makedón phalanxban 16 darab, 256 főből álló szüntagma-csoportokból állt össze egy kis phalanx. A szüntagma 16 embernyi szélességű és 16 sor mélységű alakzat, amelyben a hatodik sortól hátra a szariszákat függőlegesen tartották. A makedón phalanxot a hetairoszok és peltasztészek támogatták. Philipposz emellett jelentősen megnövelte a lándzsák hosszúságát, ami miatt az ellenség nehezen tudott a saját fegyvereivel érintkezni az ellenük támadó makedónokkal.
Tengeri haderő
A görögök hajóhadi csatarendjéről és harci taktikájáról kellő tudósítások híján egész a perzsa háborúkig csak föltevésre vagyunk utalva.[1]
Határozott hajócsatarendjük nem volt; hosszú vonalban álltak föl az ellenséges hajóhaddal szemben és azon voltak, hogy mielőbb közel kerüljenek az ellenséges hajókhoz és ember ember ellen harcolhasson, mint a szárazon.
Manővereikben a körülményekhez alkalmazkodtak, harc közben az volt a fő törekvésük, hogy az ellenséges hajót átlyukasszák vagy evezőit eltörjék. A görögök kedvelt taktikai fogása volt az áthajózás (διεκπλειν, διεκπλουν ποιεσςαι), mikor nagy sebességgel erősen nekihajtottak az ellenséges hajóvonalnak és sebesen keresztülhajóztak közte és közben igyekeztek eltördelni az útjukba eső hajók evezőit, sőt ügyes fordulattal ki is lyukaszthatták a hajót.
Quinqemerisen kívül minden egyéb hadihajótípussal rendelkeztek.
Hellén erődépítészet
Az akropolisz (görögül: felsőváros) az ókori görög városállamok általában magaslaton, hegytetőn épült fellegvára volt. Itt állt a királyi palota és a város védőistenének temploma, ezért idővel a városállam vallási központja lett. A várost fallal vették körül.